Drága, egyetlen, kitartó olvasóim! <3
Iszonyatosan röstellem magam, amiért majd' egy hónapig nem hoztam részt.. Ez betudható a lustaságomnak és a technikai okoknak is.
Sajnálom, amiért csak ennyit hoztam, egyszerűen csak minnél hamarabb ki akartam tenni egy friss bejegyzést.
Eszméletlenül köszönöm a 23!!!!!!!!!!!!! olvasót! Elképesztő *.*
Jó olvasást kívánok!
Puszi xX
~Fallon
szemszöge~
A teámat kortyolgatva léptem be a
szobába, ahol Carter az ágyon elnyúlva, édesen szuszogott. Elhelyezkedtem a
szoba sarkában elhelyezett kis fotelben, majd egy pillanatra lehunytam a
szemem. Át kellett gondolnom mindent, össze kellett szednem magamat. Az életem
szinte romokban, elvesztettem a szerelmem és egy idióta, bunkó ember belépett
helyette. Ez így nem jó. Az ajtó hirtelen nyílt ki, Jace lépett be rajta, s egy
nagy köteg papírt tartott a kezeiben. Érdeklődve figyeltem minden mozdulatát,
izmainak összehúzódását. Ledobta a papírköteget a kis asztalra, majd tenyereit
összecsapva fordult felém.
- Azt hiszem, sejtem, hol lehet a
lovagod – nézte undorodva a papírokat. Felugrottam az ágyról, majd azonnal felé
siettem. Az örömöm kimondhatatlan volt, szinte virultam az előbb elhangzott
mondat után. Végre! Erre vártam, mióta idehozott.
- Ez tényleg remek hír! –
ujjongtam, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg visszafojtsam kitörni
készülő ujjongásom. Jace a szeme sarkából rám pillantott, majd egy fintort
vágott, és valami olyasmit motyogott, hogy „ja, nagyon”. Szétterítette a
papírokat, majd ujja segítségével megmutatta az útvonalat, melyen elindulhatunk
úgy, hogy semmiképp ne vegyenek minket észre. A terv jónak tűnik, semmiféle kifogásom
nincs ellene, őszintén szólva, még tetszik is. Jace remek munkát végzett és
külön örülök annak, hogy ennyire odateszi magát. Mondjuk megegyeztünk, szóval,
ha nem akarja, hogy elmenjek, akkor ezt meg kell tennie. Bólintott a reakciómat
látván, majd kifelé sietett a szobámból.
- Pakold össze azokat a cuccokat,
amikre szükséged van. Mindjárt hozok egy táskát, abba rakhatod őket. Holnap
hajnalban indulunk – nézett át a válla felett fél mosollyal az arcán.
Bólintottam, majd mikor hallottam az ajtó csapódását, azonnal munkához kezdtem.
Pár pillanat múlva Jace lépett be újra, kezében a kis hátizsákkal, majd
óvatosan elém tette.
- Ezeket majdnem itt felejtettem
– lépett a kis asztalon szétterített papírokra, felkapta őket, majd végleg
távozott a szobából. Beraktam a táskába három kifakult, fekete felsőt és egy
farmert, majd a legtetejére a fésűmet. Azt hiszem, meg is lennék. Ez gyorsan
ment. A fotelba hajítottam a hátizsákot, majd elindultam, hogy vegyek egy forró
fürdőt. Beléptem a kis helységbe, megengedtem a kádba a vizet, majd mikor
elégnek találtam a víz mennyiségét, lassan belemártottam az egyik lábam, s a
másikkal rásegítve óvatosan ültem bele a gőzölgő vízbe. Egész testemet átjárt a
forróság, s a kellemes érzés miatt szorosan lehunytam a szemem.
Hangos dörömbölésre és kiabálásra
ébredtem, még mindig a kádban ültem, ám a víz már jéghideg volt.
- Fallon a kurva életbe nyisd már
ki azt a nyomorult ajtót! – üvöltötte Jace az ajtó túloldaláról. Gyorsan
kiugrottam a vízből, magamra tekertem egy törülközőt, majd azonnal fordítottam
egyet a záron. Jace esett be rajta zihálva, haragos tekintettel, ám én inkább a
félelem egy kicsiny szikráját véltem felfedezni. Aggódott értem! Azt hitte,
hogy csináltam magammal valamit, amit ép eszű ember nem tenne.
Kezei közé vette arcomat, majd
jobbra- balra kezdte forgatni, hogy biztos jól vagyok-e.
- Jace, Jace, jól vagyok –
hesegettem el a kezeit arcom elől. Bólintott, majd egy utolsó pillantást vetett
rám.
- Öltözz fel, kész a vacsora –
mondta, mielőtt kilépett volna. Eleget tettem kérésének, felkaptam a
melltartómat és gyorsan bekapcsoltam, majd a többi ruhadarab is felkerült a
földről. Kiléptem és azonnal a konyha felé vettem az irányt. Jace már ott ült,
előtte egy tányér saláta, és jóízűen majszolta az ételt. Rám pillantott, mikor
beléptem és azonnal elém tett egy tányért, rajta az étellel.
- Izgulsz a holnap miatt, mi? –
kérdezte keserű mosollyal az arcán. Hevesen bólogattam, s a mosoly
levakarhatatlan volt az arcomról. Miután végeztünk, beraktam a mosogatóba a
tányérokat, úgy döntöttem, hogy majd később elmosom őket. Felballagtam a
szobámba, leültem az ágyra és csak néztem. Nem gondolkodtam semmin, nem
nyomasztott semmi, most, hogy már haladtunk afelé, hogy Niall újra velem
lehessen.
Lassan nyílt ki az ajtó, Jace
lépett be, hogy „ellenőrizzen”. Olyan, mint egy apa, kinek egyetlen kislányát
kell megvédenie az udvarlók elől.
- Aludj, holnap reggel korán
indulunk – nézett komoran az ágyra, ahol feküdtem. Bólintottam, mire kiment.
Most megint mi baja van? Az előbb még kedves volt, most meg újra mogorva.
Egyszerűen nem tudom kiismerni. Mikor azt hiszem, hogy tényleg barátok
lehetünk, mikor próbálok egy kicsit közeledni hozzá, ő eltaszít és
visszazárkózik a saját kis világába.
U.i.: mit szólnátok egy démonos sztorihoz? Elgondolkoztam ezen a blogötleten...
