01. Chapter

Sziasztok Drágák! <3

Huh, elérkeztünk az első részhez és hogy őszinte legyek, nagyon izgulok a véleményetek miatt! Kérlek írjátok majd le! :)

A másik, amit szinte el sem akartam hinni az a 14 követő! OMG! Eszméletlenül hálás vagyok mindenért, a komikért a pipákért és az oldalmegjelenítésekért is! <3 

A részről pedig még annyit, hogy tudom, hogy nagyon rövid lett, de ez még csak bevezető a történetbe, itt inkább csak a szereplőket ismerhetitek meg, de azt az egyet megígérhetem, hogy a második résztől beindulnak az események! :)

Jó olvasást! <3 

Napjainkban

Érzékien simultam Niall védelmező karjaiba, miközben egy lágy, hosszú csókkal jutalmaztam őt. Szorosan, s védelmezően szorított, míg ki nem kecmeregtem az ágyból.

- Mennem kell a gyűlésre – mondtam halkan, majd elléptem mellőle és az ajtó felé indultam. Én is tagja voltam a kis falusi csoportnak, ahol minden hónap első vasárnapján megvitattuk mi, tagok, hogy milyen betörések és egyéb észrevételek történtek ebben a kis közösségben. Kelletlenül battyogtam a macskaköves úton, egyenesen a városháza felé, mikor megéreztem, hogy mentonom valahol a közelemben van.

- Carter? – néztem körbe, majd az erdőből előtűnő farkasra terelődött tekintetem, ahogyan felém közeledik.

-  Itt vagyok, ne morogj már! – mondta a fejemben, s a beszédstílusa mosolyra derített. Folytattam utam az előbb említett épület felé, a hatalmas vasajtónál megálltam, kettőt kopogtam, majd azonnal nyílt az ajtó és egy szép kort megélt férfi tessékelt be. Onnan már tudtam az utat, hisz rengetegszer jártam erre. Mikor beléptem a terembe síri csend fogadott. Csak pár ember maradt, kik a falu sorsáról és védelmezéséről döntenek, a többiek már réges-rég meghaltak, köztük a nagyapám is. Helyet foglaltam a legelső székben, Carter természetesen ott is velem volt és leült a közvetlen közelembe.  Szépen lassan kezdtek beszállingózni az emberek, összesen öten voltunk. A tanács tagjai.

- Kezdhetjük?  - kérdezte a polgármester, kérdésére mindnyájan hevesen bólogatni kezdtünk. Kezdetét vette a falu gondjainak kibeszélése.

- Újra áttörték az északi kaput – mondtam halkan, de olyan csend uralkodott, hogy mindenki tisztán hallotta.

- Láttam. Ott voltam, mikor visszavonulót fújtak – a polgármester nehézkesen állt fel, tetemes súlya megnehezítette számára a mozgást. Lomhán lépkedett a függönnyel borított ablakhoz, széthúzta azt, és az előbb említett terület felé fordította tekintetét. – Lassan már nem tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket. Elfogytak a katonáink.

Mindenki hallgatott és megpróbálta felfogni az előbb hallottakat. Az életünk nap, mint nap pár katonán múlik, ami valljuk be, elég aggasztó.

- És, mi lenne, ha összeállnánk egy új, távolabbi faluval? – vetettem fel az ötletet, mire a polgármester megfordult és tenyerével letörölte gyöngyöző homlokát, majd egyenesen rám nézett.

- Ez nem is rossz ötlet! Azonnal intézkedem, a megbeszélésnek pedig vége, mindenki menjen a dolgára! – utasított bennünket, majd egyenként távoztunk a helységből. Carterrel az oldalamon baktattam a vásár felé, kifogyóban van már a téli készletünk. Vastag kabátommal megpróbáltam az arcomat védeni a hófúvástól, s mikor a mellettem lépkedő farkasra néztem, irigykedtem, amiért ő nem fázik és nincsenek ilyen gondjai.

Mikor megérkeztünk, azonnal a húst áruló férfihoz léptem és már kértem is a három kiló oldalast. Ezzel reményeim szerint egy pár napig ki tudjuk húzni, nem kell éheznünk. Odaadtam érte a három ezüstöt és azonnal az otthonunk felé vettem az irányt.

- Szóval összeállunk egy vadidegen faluval, akikben vakon megbízunk csak azért, hogy megvédjük a falunkat? Ez nem hangzik túl jól – kezdte a fejemben Carter, mire csak vállat vontam, hisz nem tudunk semmit kitalálni, amivel megfelelő körülményeket tudnánk biztosítani a falunkban élő embereknek.

Beléptem a házunkba és azonnal a falon lógó cetlire terelődött a tekintetem. Niall üzent nekem.

„A tetőn várlak!”

Mosolyogva szedtem le a kis papírt, majd a kukába dobtam. Kellő gyorsasággal raktam el a nemrég vásárolt húst, nem akartam, hogy megromoljon. Egy gyors puszit nyomtam édesanyám arcára és azonnal a tetőre siettem. Kettesével szedtem a lépcsőket, mihamarabb szerelmem mellett akartam tudni magam. Mikor megláttam Őt, a nemrég elhelyezett fa padocskán ült, kezében egy távcsővel és az eget kémlelte. Halkan lépkedtem mellé, de hiába, észrevett és mosolyogva nyugtázta, hogy feljöttem hozzá. Leültem mellé és a kezembe adta az előbb említett tárgyat arra ösztönözve, hogy én is belenézzek, kövessem a példáját.

- Látod azt a vadludat ott a tónál repülni? – kérdezte halkan. – Holnap az lesz az ebédünk!

Hangosan felnevettem, majd hozzábújtam izmos testéhez, s karjaival átfogta derekamat.

- Hiányoztál – szívtam be jellegzetes férfias illatát. Végigsimított az oldalamon, mire felkuncogtam; tudta róla, hogy nagyon csikis vagyok, de szerencsére egy idő után már leállt. Csendben ücsörögtünk egymásba karolva órákon át, de nem volt egyikünk számára sem unalmas, hisz egymás társaságában tölthettük az időt.